Isten nem halott (2014, Feliratos)

Az elsőéves egyetemista, Josh Wheaton számára nem indul jól a tanév, ugyanis rögtön élete első filozófia előadásán szembekerül tanárával, a dogmatikus és arrogáns Radisson professzorral, aki arról szeretné meggyőzni diákjait, hogy
Isten nem létezik. A mélyen vallásos fiú nem hajlandó megtagadni hitét, ezért inkább vállalja a konfliktusokat professzorával.













Előzetes:

Hiszel? (2015, Feliratos)

Amikor egy lelkész találkozik egy utcai prédikátorral, annak erős hite ráébreszti,
hogy a valódi hit a cselekvésekben nyílvánul meg. Ez a ráébredés pedig nem csak az ő, hanem sokak életére hatással lesz.
Te hiszel?










Előzetes:

Paranoia (2013)

New York közepén a toronyházak labirintusában számtalan mamutcég ontja magából a dollármilliárdos megbízásokat. Ha ott egyszer is hibázol, máris az utcán találod magadat, hacsak meg nem zsarol a főnököd. Az ambíciókkal teli fiatal pályakezdő Adam mindent megtesz azért, hogy előre jusson a ranglétrán, ám egy hiba után nem mindennapi második esélyt kap kegyetlen ördögi
főnökétől, Wyattől: a cég versenytársánál, Wyatt egykori mentoránál, Jock Goddardnál kell kémkednie. És Adam számára csomagban érkezik a Manhattan exkluzív: siker, menő autók, pénz, csillogás,a legjobb nők. Azonban Adam hamar rájön, hogy ő is csak egy bábu Wyatt játszmájában. Meg kell találnia a menekülő utat, mert Wyatt mindenre képes, hogy az előnyt megszerezze. Gyilkosság? Az is belefér. De egy valamivel nem számol, hogy a királyok közt a gyalog lehet az igazi vezér.













Előzetes:

A cunami után (2006)

A cunami után című filmdráma a 2004-ben bekövetkezett hatalmas óceán-hullámok pusztításával foglalkozik. A tenger mélyén keletkezett földrengés következtében a szökőár mindent a földdel tett egyenlővé Dél-Kelet Ázsia
partjainál, de még Afrika partjainál is pusztított és Thaiföldön is nyomot hagyott maga után. Több mint 225 ezer ember vesztette életét.











Előzetes:

Atomcsapda (2002)

A film nem a háborúról szól, hanem arról, hogy micsoda bátorság kell ahhoz, hogy ne legyen háború. A megtörtént eset ihlette film Vostrikov kapitány hősiességét követi nyomon, akit a hidegháború csúcsán a nukleáris rakétát
hordozó tengeralattjáró, a K-19 parancsnokává neveznek ki, az eredeti parancsnok Mihail Polenin kapitány helyére. Vostrikov azt a feladatot kapja, hogy villámgyorsan indítsa el első útjára a rosszul előkészített, nem megfelelően felszerelt tengeralattjárót - s nem számít, hogy milyen áron.











Előzetes:

Grease (1978)

Nyaralás közben találkozott a tengerparton Danny Zuko és Sandy Olsen. Akkor kezdődött a két fiatal szerelme. Ám a nyár gyorsan véget ért, és mindketten azt hitték, többé sosem látják egymást. A gimiben azonban újra összefutnak. A sok civódás után mindig édes a békülés. Minden idők egyik legsikeresebb
filmmusicalje, amely az ugyancsak emlékezetes Broadway-produckión alapul, nem csupán nosztalgikus visszatekintés az ötvenes évekre, hanem energikus és izgalmas zenei tiszteletadás a rock and roll aranykorának.












Előzetes:

Batman - A denevérember (1989)

Bruce Wayne, a kilenc éves kisfiú kénytelen végignézni jómódú szülei brutális meggyilkolását. A borzasztó élmény hatására megfogadja, hogy egész életében harcolni fog a gonosz ellen. A felcseperedő fiatalember, kihasználva a szüleitől örökölt vagyon adta lehetőségeket, mindent megtesz azért, hogy tökélyre fejlessze tudását és képességeit, s így a legelképesztőbb módokon szálljon
szembe a bűnözőkkel. Régi ellensége, Joker sötét terveket forral Gotham város lakói ellen, azonban Batman állandó rajtaütései sorra meghiúsítják ezeket. Vicki Vale-t, a gyönyörű fotóriportert gyengéd szálak fűzik Gotham híres, jólelkű milliomosához, a felnőtt Bruce Wayne-hez. Amikor leszáll az éj, s előmerészkednek Gotham bűnözői, Bruce Wayne Batman képében ered a nyomukba.













Előzetes:

Münó, a holdbéli manó (2015)

Létezik egy távoli csodálatos világ, ahol a nappalokat és az éjszakákat legendás őrzők vigyázzák. Ők irányítják a Nap és a Hold állandó körforgását, és gondoskodnak arról, hogy éjjel az egyik, nappal a másik ragyogjon az égbolton. A régiek ideje azonban lejárt: a Napnak és a Holdnak új őrzőt kell választania. A bolygó apraja-nagyja összegyűlik a jeles eseményre, és kíváncsian várják a nagy döntést. A Nap választása Szolárra esik, ami nem okoz nagy meglepetést, hiszen a kissé öntelt és magamutogató figura egész életében erre a feladatra készült. Ám amikor a Hold Münót, az apró és kissé kétbalkezes teremtményt jelöli ki
őrzőjéül, mindenki felbolydul. Maga Münó sem érti, miért ő lett a kiválasztott, hiszen fél a sötétben, és még a csillagok között sem tud különbséget tenni. Hogyan vigyázhatna ezek után éppen ő a Holdra? Ám a felelősség alól nincs kibúvó. Egy este azonban bekövetkezik a baj: a tapasztalatlan Münó egy óvatlan pillanatban elveszíti a Holdat. A kegyvesztett, bosszúra éhes Nekrossz, a Nap egykori őrzője kapva kap az alkalmon, és miközben mindenki a Holdat keresi, ellopja a Napot, teljes sötétségbe borítva ezzel a bolygót. Münó, Szolár és a törékeny, ám talpraesett viaszlányka, Tündi felkerekednek, hogy együtt nézzenek szembe a gonosz alvilági figurával, és visszaszerezzék a Napot és a Holdat. Izgalmas útjuk során megannyi különös, ismeretlen lénnyel kell megküzdeniük, miközben felfedezik bolygójuk lenyűgöző világát. Münó pedig lassan ráébred, hogy mégis csak ott lakozik benne az az erő, amitől ő lehet minden idők legnagyobb Őrzője, a legendás hős, akire a világ örökké emlékezni fog.











Előzetes:

John Carter (2012)

A harcviselt egykori katonát, John Carter századost érthetetlen okokból a Marsra szállítják, ahol ismeretséget köt helyi lakosokkal, Tars Tarkas-sal, és az elbűvölő Dejah Thoris hercegnővel. Akaratán kívül belekeveredik a bolygó bennszülöttjei közötti ősi konfliktusba és az összeomlás határmezsgyéjén egyensúlyozó
világban John Carter újra felfedezi magában az emberséget, amikor rájön, hogy bolygó és népének sorsa egyedül az ő kezében nyugszik.















Előzetes:

Non-Stop (2014)

Bill Marks szövetségi légi marsallként ingázik a New York és London közti non-stop járaton. Egy átlagos útnak indult ez a napja is, amikor a telefonjára egy fenyegető sms-t kap: 20 percenként megölnek egy utast a fedélzeten, ha nem utalnak át 150 millió dollárt egy megadott bankszámlára. Egyedül Marks az, aki aggódik az utasok életéért, a pilóta és a teljes legénység meg van róla győződve, hogy az Atlanti-óceán felett nem érheti őket baj. Az első gyilkosság után pánik
tör ki a fedélzeten. A marsall próbálja kézben tartani az káosz uralta helyzetet, de egy nem várt fordulat felforgatja az eseményeket: az FBI, az Interpol, és még a Fehér Ház is azzal vádolja Marksot, hogy ő az, aki eltérítette a non-stop járatot. Senki nem hisz a marsallnak, pedig az idő egyre fogy, és már senki nincs biztonságban.











Előzetes:

Tomboló ököl (1972)

Sanghaj, 1908. A sanghaji harcművészeti iskola mesterét brutálisan
meggyilkolják, az általa vezetett intézményt pedig terrorizálják. Chen, a mester legtehetségesebb tanítványa a rivális japán iskolát gyanúsítja a tett elkövetésével, és mivel a rendőrség a támadók oldalán áll, bizonyítékokat gyűjt, majd elhatározza, hogy életét nem kímélve megmenti az iskolát és igazságot szolgáltat.













Előzetes:


Igazából szerelem (2003)

A történet mozgatórugója a szerelem, legyen az első látásra, vagy éppen beteljesületlen, rangra, életkorra és családi állapotra való tekintet nélkül. Megérinti az agglegény miniszterelnököt, az anya nélkül maradt iskolásfiút, a korosodó, kiégett rocksztárt, és nem kerüli el a szerelmében csalódott, összetört szívű írót sem.
Londoni életek és szerelmek találkoznak össze és bontakoznak ki. Szenteste romantikus, fergeteges és keserédes következményekkel, mindenki számára, aki elég szerencsés (vagy szerencsétlen) ahhoz, hogy a szerelem bűvöletébe essen.



















Előzetes:

Száguldó bomba (2010)

Egy tehervonat száguld a végtelen amerikai tájon, tartálykocsijában rendkívül mérgező vegyi anyaggal, ami egy egész várost is elpusztíthat. A halálos teher feltartóztathatatlanul zúdul előre. Minden szakértő tudja, ha nem sikerül időben megállítani a szerelvényt, a következő éles kanyarnál kisiklik, felborul, és a gáz a levegőbe kerül.
A vasúttársaság két alkalmazottja, a veterán, nyugdíj előtt álló Frank és a fiatal, kitörési lehetőségeket kereső Will egy másik vonaton a "szökevény" nyomába ered. Sem a főnökeik, sem a katasztrófa-elhárítás vezetői nem bíznak bennük, pedig Frank tapasztalata és Will fiatalos lendülete lehet a megoldás, hogy egy végső, őrült hajszában megmentsék a pusztulásra ítélt várost.















Előzetes:

Szex és New York (1998, 1.- 6. évad)

A csípős nyelvű újságírónő, Carrie hetente jelentkezik társasági rovatával New
York egyik legolvasottabb lapjában, s pikáns részletekkel szolgál az aktuális divatról, a nagyvárosról és férfiairól, illetve vérmes asszonyairól. Charlotte házassága kudarca után munkát vált. A sikeres vállalkozó Samantha tűnik a legkalandvágyóbbnak közülük, ám ő is addig vallja mindenekfelett a szabadságot, amíg életében először szerelmes nem lesz. Miranda ügyvédi irodát vezet, karrierje mellett nem is gondolt a gyermekvállalásra. Amikor azonban terhes maradt, az utolsó pillanatban mégis az anyaságot választotta.














Előzetes:

Ninja 2. - A harcos bosszúja (2013)

Casey Bowman megállapodott: egy dojoban tanít és boldogan éli mindennapjait feleségével, akivel első közös gyermeküket várják. Élete teljesnek tűnik, egészen addig, míg állapotos feleségét meg nem ölik.
Bowman bosszútól fűtve az elkövetők felkutatására indul, hogy elégtételt vegyen, bár ezzel sem feleségét, sem pedig meg nem született gyermekét nem kaphatja vissza.

























Előzetes:

Ninja (2009)

Casey egy árva, amerikai kisfiú volt Japánban, akit egy Ninjutsu mester, Takeda fogadott be. A fiúnak a sensei iskolája lett az otthona, a harcművészet pedig az élete. Casey a mester kedvenc tanítványa, szófogadó, illedelmes, alázatos, nem úgy mint legnagyobb riválisa, Masazuka, akit végül kirúgnak a dojoból. Amikor Takeda megkéri Casey-t, hogy utazzon el New Yorkba, és helyezze biztonságba a legendás Yoroi Bitsu-t, a nindzsák ősi kincsét, a jeles tanítvány habozás nélkül tesz eleget a kérésnek.
Azonban az ereklyét egy rejtélyes üzletember is meg akarja kaparintani, aki megbízza a bérgyilkossá váló Masazuka-t, hogy szerezze meg, bármi áron.























Előzetes:

Riverworld - A túlvilág partján (2010)

Valahol élet és halál között játszódik ez a különös film, amelyben feltűnnek az emberiség történelmének leghíresebb alakjai Szent Johannától Napóleonig. A történet főhőse, Sir Richard Francis Burton az Aliz csodaországban főszereplőjével és egy sci-fi íróval együtt próbálja felfedezni ezt a szokatlan világot egy katamarán fedélzetén.















Előzetes:

Ted (2012)

A Family Guy megalkotója, Seth MacFairlane sajátos, eredeti humorát most első mozifilmjében csillogtatja meg, íróként és rendezőként egyaránt. Az élő szereplőket és a számítógépes animációt ötvöző vígjáték John Bennettről szól, aki felnőtt férfiként kénytelen szeretett játékmackójával foglalkozni, aki egy gyermekkori kívánság eredményeként életre kelt, és azóta is ott él mellette.
















Előzetes:

Hat nap hét éjszaka (1998)

Quinn kemény, ámde csöppet sem ambíciózus pilóta, aki rozzant teherszállító gépén fekete fuvarokat vállal egyik trópusi szigetről a másikra. Kényelmes életén esze ágában sincs változtatni. Robin: sikerorientált és céltudatos nő, egy New York-i magazin szerkesztője, aki újdonsült vőlegényével nyaral egy egzotikus déltengeri szigeten. Egy sürgős munka azonban Tahitira szólítja, ezért repülőgépet bérel, melynek pilótája nem más, mint a laza Quinn. Az össze nem illő pár (vagy mondjuk úgy: tűz és víz) "repülőtörést" szenved egy lakatlan szigeten, s megkezdődik a veszélyes kalandokkal, az annál is veszélyesebb perpatvarokkal, és ami a legveszélyesebb: egy kis románccal tarkított váratlan vakáció, amelyhez foghatót nem reklámoznak utazási irodák. És akkor még említést sem tettünk a váratlanul felbukkanó vérszomjas kalózokról, akik a szigeten rejtegetik összerabolt kincseiket.











Előzetes:

Gorillák a ködben (1988)

A távoli Afrikában, a ruandai erdők mélyén hegyi gorilla családok élik boldog életüket. Közöttük egy nő, akinek különleges módszereivel sikerül elnyernie az állatok bizalmát. Utánozza hangjukat és mozdulataikat, leveleket rágcsál, s közben mindent megtud a gorillákról, amit csak ember megtudhat róluk. Dian Fossey 18 évet töltött a gorillák tanulmányozásával Ruandában. Az évek során olyan közel került hozzájuk, mint előtte senki más. Michael Apted saját könyve és a National Geographic egy cikke alapján rendezte meg filmjét a tragikus sorsú Dian Fossey lenyűgöző életéről.













Előzetes:

Álomőrzők 2. (2003)

Az öreg indián nagypapa rezervátumban él, és Ő népe legnagyobb mesemondója. Kötelességének érzi, hogy népe fennmaradása érdekében átadja történeteit a következő generációnak.
Legalkalmasabb képviselője az utcai bandákkal élő 16 éves fiú lenne.
Shane-t anyja bízza meg azzal, hogy kísérje el nagyapját az Új-Mexikóban tartandó nagy indián ünnepségre. Shane beleegyezik, de azt senki nem tudja, hogy ezt csak azért teszi, hogy hitelezői elől meneküljön.
Így kezdődik kettejük utazása. Egyikük sem tudja még, hogy az utazás mindkettőjük életét örökre megváltoztatja majd.












Előzetes:

Álomőrzők (2003)

Egy igazi mesemondó szívből jövő történetei elvezettek egy fiatal fiút a lelkéhez.
Az öreg indián nagypapa a Pinr Ridge Rezervátumban él, és ő népe legnagyobb mesemondója. A csaknem száz éves férfi kötelességének érzi, hogy népe fennmaradása érdekében átadja történeteit a következő generációnak, akinek legalkalmasabb képviselője az utcai bandákkal élő 16 éves fiú lenne. Shane-t anyja bízza meg azzal, hogy kísérje el nagyapját az Új-Mexikóban tartandó nagy indián ünnepségre. Shane beleegyezik, de azt senki nem tudja, hogy ezt csak azért teszi, hogy hitelezői elől meneküljön.
Így kezdődik kettejük utazása, melynek során a nagyapa életében talán utoljára meséli el csodálatos, ősi történeteit unokájának. Shane-nek csak annyi dolga van, hogy figyelmesen meghallgassa a történeteket, és továbbadja az utána következő nemzedékeknek. Egyikük sem tudja még, hogy az utazás mindkettőjük életét örökre megváltoztatja majd.













Előzetes:

Kapcsolat a mennyországgal (2002)

A hétéves Jamest kiközösíti környezete természetfeletti képessége miatt: rendszeresen jelennek meg előtte szellemek, akik épp úgy viselkednek, mint az élők. Harminc évvel később James élete gyökeresen megváltozik, amikor a szellemek újra látogatni kezdik, méghozzá ezúttal gyerekek, akik mind szeretnének mondani neki valamit. Üzlettársa, Midge siet a segítségére és James hamarosan ráébred, hogy képessége valójában igazi áldás.

















Előzetes:

Ex Machina (2015)

Caleb 24 éves, és programozó a világ legnagyobb internetes cégénél. Megnyer egy versenyt, amelynek díja, hogy egy hetet tölthet egy privát hegyi nyaralóban, amely Nathannek, a cég vezérigazgatójának tulajdona. Ám amikor Caleb megérkezik a mindentől távol eső luxusházba, rájön, hogy tulajdonképpen egy különös és lenyűgöző kísérletben kell részt vennie: kapcsolatba kell lépnie a világ első igazi mesterséges intelligenciájával, amely egy gyönyörű robotlány testében lakik.














Előzetes:


P.S. I love you (2007)

Holly boldog házasságban él Gerryvel. Amikor azonban a férje betegségben meghal, összeomlik, és nem akar tovább élni. Ám Gerry gondolt erre, a halála előtt számos levelet írt a nejének, melyek segítségével talán úrra lehet fájdalmán, és újra megtalálhatja önmagát. Az első Holly harmincadik születésnapján érkezik. A hangos levélben Gerry arra kéri, mozduljon ki otthonról és ünnepelje meg a születésnapját. Az elkövetkező hetekben, hónapokban újabb és újabb üzenetek jönnek a régi kedvestől, újabb és újabb kalandra buzdítva Hollyt.














Előzetes: